ÉLmények | Labirintus

ÉLmények

Jöttem, láttam, jártam - visszajelzés azoktól, akik megjárták a labirintus köreit:

12 Hozzászólás
  1. “Azt hiszem, az életünk spirál, körbe-körbe halad, ugyanazok az élmények, küzdelmek, kísértések, kudarcok, kegyelmek jönnek elő. Különbségek a mélységük, intenzitásuk terén adódnak. Függ az érettségünktől, s talán mások a személyek, a körülmények - de az élmény és én, akinek ezzel szembe kell néznie, alapvetően ugyanaz. Ez az ismétlődés teszi lehetővé a fejlődést.” (Büki Judit: Nem hátráltam meg)

  2. A labirintus archetípus elemi erővel tört fel belőlem sok-sok évvel ezelőtt. Álmaimban és ébren is foglalkoztatott, hívott. Jellemző módon óvatosan jártam körül a témát, először szakdolgozatot írtam belőle, majd elolvastam Peti írásait, felvettem vele a kapcsolatot, és végül elmentem Pannonhalmára a kétnapos elvonulásra, bejárásra. A tábort elhagyva mindannyian saját ritmusunkban közeledtünk a labirintushoz, némán, magunkba merülve. Út közben lehámlott rólam a teljesíteni akarás, majd a hétköznapi szorongásaim is sorra, utána a felnőtt lét, és gyermekkori élmények, érzetek költöztek a helyére. Végtelenül szabad voltam, és boldog. Mire a labirintushoz értem, már nem maradt más, csak a nagyon mély csend és megnyugvás - ezzel léptem be. Semmire sem gondolva haladtam a magam körönként változó ritmusában, és zene kelt bennem. A középpontban hálát éreztem és megtisztulást, forogni kezdtem, és lassan kikeltem önmagamból. Cseppenként tért vissza a külvilág, a társak, és jó volt mezítláb visszatérni ugyanazon az úton. Megszülettem.
    Azóta pedig álmodom, mély álmokat, tanító álmokat. És velem maradt a csend és a megnyugvás.
    Köszönet érte!

  3. A labirintus nekem az útvesztőt jelentette mostanáig. Ez a fogalomzavar gondolom másoknál is jelen van. Peti személye, és a kíváncsiságom vezetett el a tavaszi napfordulóra szervezett labirintus járásra, ahol megtapasztaltam ennek jótékony hatását.
    Az első élményem az elcsendesülés, mélyülés, számomra új lehetősége, miközben megyek egy kikövezett úton és figyelem az érzéseimet.
    A befele vezető szakaszban, az utat nézve nyugodtan haladtam, amikor a testemben ismerős zavaró érzésre figyeltem fel. Kicsit felemeltem a fejem és láttam, hogy valaki megy előttem, lassabb tempóban, mint én. Az ismerős érzés az, hogy az életemben ilyenkor lelassítok és alkalmazkodok az illetőhöz. Most is lassítottam, mégis egyre közelebb mentem hozzá, miközben a rossz érzésem is fokozódott. A következő pillanatban az illető oldat fordulva megállt és szabad utat biztosított számomra. Ekkor azt éreztem, hogy egy másodperc alatt történik meg az ami az életben hosszú hetek, hónapok, akár évek alatt. Egy határozott lépéssel elmentem mellette és lendületesen, felszabadultam folytattam az utam.
    Az érzést, amikor döntöttem és továbbléptem, sejtszinten raktároztam el testemben és kamatoztatom a mindennapokban.
    Ezen túl, több csodát, és felismerést tapasztaltam meg a labirintusban, a vezetésben és megtartásban amit Peti adott, valamint a résztvevők személye által.

  4. Egy teljesen egyszerű, meleg szavú ajánlás alapján, gondolkodás nélkül jelentkeztem be Petihez. Elvárás nem volt bennem csak kíváncsiság és nyitottság.Nagy rácsodálkozás volt mit is hozott ki belőlem “egy kis séta”. Valóban eltűnt tér és idő ,ott is voltam meg nem is, egyik pillanatban szinte bent a közepén - a másik pillanatban kint a legszélén. Hol is vagyok? Ki vagyok én? Akarás nélkül, sikerült megtalálni az utat magamhoz. Pedig csak lépegettem a fehér kőlapokon és hagytam hogy jöjjenek a képek,öntsenek el az érzések.Saját magamnak tettem fel a kérdést és az a részem válaszolt, aki csak őszinte válaszokat tud adni. Még ha fáj is. És fájt. Míg bejutottam a középpontba hullámokban tört rám a fájás és sírtam. Annyi kisíratlan könnyem volt és ott hagytam hogy kijöjjön.Bent középen meg csak róttam a köröket, csak róttam, mintha örvényben lettem volna. Nem bírtam kilépni. Tudatában voltam mindennek, de nem bírtam! És amikor ezt felismertem és elfogadtam meg is nyugodtam. Majd elindulok kifele amikor amikor ott lesz az ideje. Aztán egyszer csak ott volt.És akkor kiegyenesedtem, szívtam be a jó levegőt, beindultak a lábaim és felszabadultság érzése járt át. És öröm. És reménység. Hit magamban.Erősnek éreztem magam .És megint sírtam , de ezek már örömkönnyek voltak!
    Köszönöm Neked Peti, hogy itt vagy nekünk. Jusson el a ” híred” minél több emberhez, hogy ők is megtapasztalhassák ezt az egyszerű csodát.

  5. Eddig fogalmam sem volt, milyen a labirintus-járás, sokakhoz hasonlóan azt hittem, valami útvesztő, amiből ki kell találni, s közben meditálva nagy felismerésekre juthatunk. Amikor megláttam a labirintust, már tudtam, hogy a feltételezésem eleje nem igaz (útvesztő). Hava elmondta, hogy érdemes egy kérdést feltenni, mielőtt bemegyünk.
    Bennem egy nagyon fontos kérdés dübörgött már napok óta, amire választ szerettem volna kapni az univerzumtól - mondhatni élet-halál kérdése volt. Nem akartam találgatni, aggódni, TUDNI akartam. Ebből kifolyólag érzelmileg nagyon feldúlt állapotban jártam végig a labirintust: sírtam befelé, kifelé, a közepében guggolva…s utána is még hosszú ideig. S eközben özönlöttek belém-bennem a gondolatok.
    Egyszerűen elmúlt a kényszerítő tudni-vágyás, helyette megértettem, hogy bárhogy történik is, annak értelme van. S bizonyosság költözött belém, hogy hallgathatok az intuíciómra, s ha döntenem kell, a megfelelő pillanatban helyes döntést fogok hozni. Sőt, mintha éreztem volna, hogy a válasz: élet és csak feleslegesen aggódom.
    Ez részben megnyugtatott, de még frusztrált a kérdés, hogy akkor miért van ez a megállíthatatlan sírás. És akkor teljes bizonyossággal kezdtem érezni, hogy a sírással csak az elmúlt napok-hetek feszültsége távozik, és ez már félig a gyógyulás. Ami aztán folytatódott a következő napokban, mintha még sok mindent kellene kimosniuk belőlem a könnyeknek.
    S közben rájöttem, hogy van még egy kérdésem, tehát fel kell mennem még egyszer a labirintushoz, hiszen megtapasztaltam, hogy ott megjönnek a válaszok.
    Ez azonban némi nehézségbe ütközött: úgy tűnt, hogy aki akarta, már bejárta a labirintust, s a program telítettsége miatt csak úgy van rá esélyem, ha az utolsó napon valami mást kihagyok. Ez viszont azt jelenetette, hogy egyedül kell felmennem. Ráadásul reggel korán, mert én sem akartam semmi fontosból kimaradni.
    Másnak ez talán nem lett volna probléma, de én nem szívesen mászkálok idegen helyen egyedül, főleg, amikor az emberek többsége még alszik. Nem érzem biztonságban magam. Ezért előző este már belenyugodtam, hogy ez sem jön össze, esetleg csak táborzárás után a párommal, aki jön értem. Ha pedig túl késő lesz addigra, akkor lemondok a labirintusról.
    Azért egy utolsó esélyt még akartam adni, tehát lefekvés előtt elgondoltam, hogy ha reggel magamtól felébredek hatkor, az azt jelenti, hogy fel kell mennem, és akkor összeszedem a bátorságom, és felmegyek.
    Reggel hat előtt tíz perccel ébredtem, de fürdőszobai teendőim közben megállapítottam, hogy nem merek felmenni egyedül és ezzel visszafeküdtem. Majd néhány perc múlva kilökött az ágy, és anélkül, hogy gondolkodtam volna, merem-e vagy sem, felöltöztem és elindultam. Az udvarban mellém szegődött Zokni, a kiskutya, s nem tágított, felkísért a dombra. Úgy éreztem, segítségnek kaptam őt. Fent, amíg a dombmászás után szuszogtam, meglátogatott két őzike, kicsit rámcsodálkoztak, majd mentek tovább.
    A labirintus-járás most sokkal nyugodtabban zajlott. A válaszok most nem voltak olyan elementáris erejűek, de mindenképpen elgondolkodtatók s azóta olyan változásokat okoztak bennem, ami alátámasztja, hogy ezekre a válaszokra volt szükségem.
    S a ráadás: lefelé menet rájöttem, hogy ezzel a kora reggeli úttal legyőztem a félelmemet, s hatalmas erőt adott a gondolat, hogy akkor ezt mással kapcsolatban is meg tudom tenni.

  6. Ahogy befelé haladtam és elértem a középponthoz legközelebb eső kört, földbe gyökerezett a lábam, amikor az útvonal ahelyett, hogy bevezetett volna a karnyújtásnyira levő központba, elkanyarodott és egy távolabbi körbe irányított. Ez a tapasztalat segített megérteni és felismerni, hogy néha már látótávolságban van a cél, de mégis hátat kell neki fordítani és eltávolodni tőle (egy időre), hogy aztán megérkezhessek a teljes utat bejárva. Köszönöm.

  7. Zoltán

    2009. July 22. | 06:07

    Megtapasztaltam végre, amit szemlélődésnek hívnak és eddig csak olvastam róla. Köszönöm.

  8. Ugyan továbbra sem értem mikor léphetek túl minden szorongásomon, és biztos, hogy a múlt még kísérteni fog, de megértettem, hogy nem létezik varázspálca, ami egyik pillanatról a másikra minden rosszat jóra változtasson. Sokkal inkább arról van szó, hogy meg kell élni a dolgokat, ezek okkal történnek és ez a tapasztalat viszi előre az embert. Hihetetlen az a szorongás, amivel az ember belép a labirintusba és az a nyugalom, amivel kilép. Sőt! Ki sem szeretne lépni.

  9. 3 év alatt 3-szor volt szerencsém labirintust járni. Mindegyik nagy élmény volt és nagy felismeréseket hozott. De talán a legerősebben a napokban éreztem meg a lényegét. Az életetutat szimbolizálja, ezt eddig is tudtam, de nem éreztem igazán át. Mikor ott vagyunk 15-20-an és járjuk közösen a labirintust önmagunkra figyelve és figyelve a körülöttünk lévőkre, olyan természetes, hogy magunkra figyelünk, magunkban vagyunk és a többieket is hagyjuk a maguk módján járni. Senkit nem akarunk lökdösni, senkin nem akarunk átgázolni, néha találkozunk, egymásra mosolygunk és megyünk tovább. Ott bent nincsenek kötöttségek, szabályok, feszültségek és sosem érezzük magunkat egyedül, hiszen érzékeljük a többieket. Csöndben vagyunk, nem beszélünk, csak figyelünk befelé-kifelé… és tudjuk, hogyha végig jártuk a labirintust, akkor ott “kint” megint találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk. Ezért nem is félünk egyedül maradni. A napokban elkezdtem figyelni a nyüzsgő utcát(épp elkeseredett, kétségekkel teli érzelmekkel) és belém hasított, hogy ha felemelkednék egész-egész magasra és azt látnám, hogy egy nagy labirintust járunk mindannyian és épp akkor, ott , abban a pillanatban egy helyen vagyunk. A labirintus ugyanazon pontján. És ez olyan megnyugtató számomra, hogy legszívesebben mindenkit megöleltem volna, mindenkire mosolyogtam volna.(Belül ezt is tettem) Ez segít nekem tisztábban látni, békésebben hozzáállni mindenhez és már nem érzem magam egyedül és nem akarok senkin átgázolni, senkit ráncigálni vagy visszahúzni. Tisztelni tudom mindenki útját itt a mindennapi életben, a mindennapi labirintusunkban. Már nem akarok senkit megváltoztatni, senkit elítélni bármiért. Megéreztem igazán, hogy mit jelent tisztelni a másikat, tisztelni magamat, tisztelni mindenki útját, hiszen mindenki ugyanazon jár. Tisztelni és szeretni az életet, önmagam és másokat. Talán lesz, amikor elfeledkezem minderről, mikor megint ítélkezem, hiszen ember vagyok sebekkel, fájdalmakkal, amik időnként elvakítanak, de igyekezni fogok ezt a felismerést szem előtt tartani, emlékezni és megtartani ezt a békét, amit most találtam meg magamban. Köszönöm , Péter, hogy szeretni tanulhatunk a labirintusaid által.

  10. Eszter

    2009. May 28. | 21:05

    Milyen nekem a labirintusjárás?
    Szent hellyel való kapcsolódás. Lecsendesülök, itt és mostban vagyok. Egyszerűen tudatosítom, hogy most az életem egy bizonyos szakaszában vagyok. Ezt a szentséget talán mások is megérzik mivel az autógumik nyomaiból látszik, hogy épp a labirintus előtt állnak meg, nem gázolnak át rajta. Nekem olyan mintha egy nagyon törékeny gyermekem lenne a labirintus. A legtörékenyebb részemet raktam ki általa a hegyre. A legtörékenyebb és legtisztább énemet látom benne. Belépni a labirintusba olyan mintha közvetlen kapcsolatba kerülnék ezekkel a részeimmel. Egy másik dimenzióba, amire nagyon szükségem van a hétköznapi anyagi világ mellett. Amikor belépek, olyan mintha magammal találkoznék. Szavak nélkül, elvárások nélkül, csak a jelenlétemmel. Nem problémát megoldani megyek oda, hanem csak tudatosítani, hogy vagyok. Minden gondolatot, érzelmet elszórok, kiüresedek. Figyelek. Olyan, mintha erre az időre kilépnék az életem áramlatából, levegőt veszek, és utána vissza a realitásba.

  11. A labirintus élményhez:
     
    Nagy bizalommal szolgált számomra Péter vezetői JELENLéte:)..és ez alapja volt annak, hogy természetesen, könnyedén legyek én is JELEN. Felszabadultan közlekedtem a labirintusban. Az utána következő napokban tovább tisztult a szándékom…és azóta is olyan, mintha az Élet “lemetszené” azokat a hajtásokat, melyek nem illenek a VALÓDI Lényem megéléséhez, megteremtéséhez.
    Köszönöm, és mindenképp ajánlom ezt az egyszerű, természetes módját az önMAGunk megtapasztalásához:)

  12. Zsuzsa

    2009. May 28. | 21:05

    LABIRITMUS

    már a megérkezés is varázslatos volt, a hólepte erdő közepén álló vadászházba…

    nem tudtam semmit. (akkor még nem annyira szerettem ezt az állapotot, mára már egyre „jóbban” vagyunk.) leküzdve a félelmeimet, végre rámbíztam magam. és Péterre.
    rengeteg kérdésem volt, nem is tudtam, melyiket tegyem fel. aztán mikor a varázsos közös ima után odakerültem a bejárathoz, először be sem mertem menni… amikor viszont belöktek az energiák, már csak egy kérdés maradt. a szélsőséges érzelmek ellenére olyan egyszerű lett minden. végtelen szomorúság, boldogság, fájdalom, nevetés, megállás, hallgatás, sírás, kiabálás, eufórikus öröm. megtorpanás, rohanás. szeretet. Nap. Nap. Nap. jelenlét. az életutam a körökben. és a válasz: az égről. aztán megnyugvás.

    jó volt többen egyedül. jó volt egyedül. jó volt.

    köszönöm.

12 hozzászólás “ÉLmények” bejegyzéshez

Szólj hozzá Te is




XHTML: Ezeket a tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>